Az igazgató még gyorsan ledarálja, hogy az új jövevény Johnny szobatársa lesz, aztán már útnak is ereszti őket, ezzel letudva minden ráeső gondot.

Így lehetséges az, hogy Hyunjin az első percben, amikor lehetősége nyílik rá, lelép, hogy visszaszerezze a kedvenc testékszerét, ezzel magára hagyva a két fiút. Ő úgy gondolja, hogy "vannak dolgok, amik megérnek egy verést". Nem igazán érdekli a srácot, hogy az amúgy is dús ajkai jelenleg a háromszorosukra vannak már dagadva az előző akciója miatt, ahogy az se nagyon hatja meg, hogy a jobb szeme alatt már így is egy elég csúnya lilás folt éktelenkedik.

Vannak, akik sose tanulnak, legyen bármilyen kemény is az a lecke.

Úgy fest, ő nem akar egy uniformizált társadalomhoz tartozni. Pláne nem egy olyanhoz, amiben az embereknek szinte kötelessége mélyszegénységben élni és éhezni.

A börtönben legalább van fűtés, ágy, meg néhanapján étel is. Ezek közül a kinti világban sajnos egyik sem garantált. Tudja, mert ahonnan ő jön, ott egyik sincs. Igazából azt sem tudja, hogy a szülei élnek-e még. Nem haragszik rájuk, amiért ideküldték, hisz nem az volt az elsődleges céljuk, hogy a fiuk "megjavuljon", sokkal inkább az, hogy élhető körülmények között élhesse a mindennapjait, hozzá hasonló fiatalok körében.

Hyunjin távollétében azonban Johnny nem igazán tudja, mit mondhatna, miközben a fekete hajú fiú mellett lépked. A torkára fagynak a szavak, akárhányszor kinyitja a száját, a legrosszabb viszont, hogy nem tudja, miért.

Nem elég, hogy a Ten nevezetű fiúnak van egy furcsa passzív-agresszív kisugárzása, de messze a legszebb fiú, akit valaha látott az intézetben.

Igen, szép, ugyanis a finom vonások, a szépen ívelt orr és a már ránézésre is iszonyú puha ajkak nem nevezhetőek férfiasnak. 

A magas fiú nem tudja megállapítani, hova valósi lehet az új lakó, hisz az intézetben soha nem találkozott még hasonló vonásokkal megáldott srácokkal.

Talán a származására kellene rákérdeznie, de megragadja a tekintetét a másik hófehér felsőjének a nyakánál kikandikáló, a bőrén lévő, apró, fekete motívum, amit hirtelen nem tud beazonosítani, de egyben biztos; az nem magától nőtt oda.

Ő az első az intézet történetében, aki kész tetoválással került be, ezáltal az egyetlen, akinek esélye sincs később a szabadságra. Ha szerencséje van, akkor majd a fővárosi börtönbe kerül, ahol viszonylag - a helyzethez képest - jók a körülmények.

- Miért hoztak be? - kérdi végül Johnny, mintha nem tudná már percek óta a választ. A kérdés oka sokkal inkább az, hogy megtörje a beállt csendet, ahogy haladnak az étkező irányába, meg persze az, hogy szóra bírja Tent, hisz meglepően kellemesnek találta a hangját korábban az igazgatóiban.

- Maradjunk annyiban, hogy az ember nem arra számít egy nyaraláson, hogy a strandon, amikor leveszi a pólóját, akkor négy rendőr teperi le, amiért van egy tetoválása - feleli, ahogy vállat von. - Láttam, hogy kiszúrtad, de azért rendes tőled, hogy rákérdeztél. - Ajkai keserű mosolyra fakadnak. Még ez is csodálatosan fest rajta.

- Nyaraláson? Azt hittem, Koreában élsz - reagálja le a magasabbik. - Mármint, csak azért, mert még csak akcentusod sincs.

- Thaiföldről jöttem. Csak azért beszélek koreaiul, mert az exem idevalósi volt, nekem pedig határozottan könnyebben ment a nyelvtanulás, mint neki - von vállat -, de te sem vagy teljesen koreai, nem igaz? 

- Az államokból költöztünk ide tizenkilenc éve. Nem is emlékszem, milyen volt odaát. Mégy kicsi voltam - magyarázza. - Miből jöttél rá?

- Jól tippelek - mondja lazán. - Amúgy mi az értelme ennek a törvénynek? Mármint ennek a se tetoválás, se piercing dolognak? Miiért fáj az államnak, ha az ember magán hordja az egyéniségét? 

- Az exed nem informált valami jó, mi? - nevet fel Johnny kínosan.

- Hát... Taeyong nem kifejezetten volt a szavak embere - reagál kissé feszengve a másik. Fájó pont ez neki. Jobb, ha az idősebb fiú nem feszegeti a témát.

- Amúgy senki nem tudja, mi ez, de nem új ez a dolog. Igazából annyi, hogy pár évtizede kitalálta a kormány, hogy aki képes kivarrni magát vagy testékszereket hordani, az bármire képes, ezért nyilván veszélyes - darálja, közben alig vesz levegőt. - Eleinte csak törvényen kívülinek számítottak ezek az emberek, később kitalálták, hogy ez bűncselekmény, és teljesen betiltották ezeket, az embereket pedig elkezdték bedugdosni a börtönökbe. Az első pár évben nyilván nagyon felkapott lett az illegális tetoválás és piercing, de minél magasabbak lettek a büntetések, úgy érte meg egyre kevésbé csinálni ezeket, így mostanra csak nagyon kevesen foglalkoznak ezzel, azok is persze mind teljesen feketén.

- És mi van az intézettel? Ennek mi az értelme? - kérdi Ten, és nagyon jogos a kérdés, hisz ha valaki kapásból bűnözőnek számít, akkor mi értelme az egésznek? Egyetlen dolgot nem vett számításba, az pedig a helyhiány.

- Tudod, az üdülőövezeteken kívül nem túl fényes erre az élet. Nagyon magas a bűnözési arány, rengeteg a gyilkosság, a lopás és az adócsalás. Ezek pedig olyasmik, amiket nálunk is ugyanúgy büntetnek, mint mindenhol máshol. Nem lehet mindenkit csak úgy berakni egy cellába, mert bizony egy idő után azok is megtelnek, ezért a huszonegynél fiatalabbakat megpróbálják itt agymosni, hogy ne kelljen később foglalkozni velük.

- És sikerül nekik?

- Többnyire igen, de persze ez nem minden esetben igaz - miközben beszél, eszébe jut Hyunjin. - Ott van például a kissrác, aki lelépett, amint elindultunk. Az ő agyát akkor se tudnák kimosni, ha nonstop tömnék bele a tudatmódosítókat. Ő egy született lázadó. Keresi a bajt, pedig még csak tizenhét. Szerintem vele lesz még gondja a rendszernek - nevet fel, ahogy szinte megjelenik a lelki szemei előtt a kép, ahogy a már felnőtt fiúnak az arcába hullanak a tincsei, ahogy igyekszik meglógni a rendőrök elől, miközben lángol körülötte egész Szöul, szeme alatt pedig ott pihen az a könnycsepp alakú tetoválás, amit annyira meg akar csináltatni a kezdetek óta.

Közben elérik az étkezőt, ami idő közben kiürült. Johnny ismerteti az alapvető szabályokat, mint például, hogy hogyan lehet viselkedni; kikkel lehet és kikkel érdemes beszélgetni; hogy mikor van a nap egyetlen étkezése, illetve, hogy soha ne kérjen repetát, mert azt általában ököllel adják.

Utána megmutatja neki az udvart, amin van egy csupa-beton kosárlabdapálya, egy salakos, kissé kopott futópálya, illetve rengeteg szmog, ami kitakarja a "parkosított" hátsó részt, ami nem áll semmi másból, csak három padból, két tölgyből meg néhány cserjéből, amit senki nem képes beazonosítani, de tavasszal valami fura piros gyümölcsöt hoz, amiből tilos enni. Legalábbis a nevelők megtiltották.

Viszonylag jó még a kinti idő, hisz épp csak a második felébe fordult a szeptember, de a Johnny-n lévő fekete pizsama igencsak szellősnek ígérkezik, így nem töltenek el sok időt odakint.

Ezután megmutatja Tennek a hálókat. Először a földszintet, minden szobánál hozzátéve, hogy érdemes-e barátkozni a lakójával. Aztán jönnek a földszinti mosdók, a mosószoba, ahol minden hétfőn van mosás-nap. Utána pedig végre megmutatja neki az emeletet, ahol már nem csak linóleumos folyosókkal lehet találkozni, hanem néhány lézengő lakóval is, no meg néhány nevelővel, akik mosolyogva, utálatosan kezdik méregetni az új lakót.

Amikor elérik a saját szobájukat, akkor Johnny teljes nyugalommal löki be az ajtót. Nem aggódik, hogy az esetleges rumli majd ellenszenvet vált ki a thai fiúban, hisz nem igazán vannak olyan holmijai, amiket esélye lenne szétdobálni, az a néhány ruha meg, ami nem katonás rendben van, úgy gondolja, hogy nem fogja elriasztani a fiút, aki - már a neméből adódóan is - biztosan látott már összegyűrt alsógatyát egy ágy szélén.

Persze a szoba másik felében lévő ágy, ami eddig gazdátlan volt, teljesen érintetlen és rendezett. Még egy porszem sem állt meg rajta. Őszintén, könnyen lehet, hogy az intézet tisztítószer forgalma fogja egyszer a totális államcsődhöz vezetni az országot.

- Öhm, ha nem gond, akkor felöltözöm - mondja Johnny, ahogy elkezd a pizsamájára mutogatni.

- Csak nyugodtan, én addig visszamegyek a dirihez a cuccaimért. - Ten mosolyogva enyhén meghajol, és már sarkon is fordul, figyelve arra, hogy halkan csukja be maga mögött az ajtót.

Az amerikai származású fiú érzi, hogy végre megkapja az első olyan szobatársát, akit szeretni fog; aki nem fogja hajnalok hajnalán a hülyeségeivel idegesíteni; akivel lehet majd beszélgetni, ez a tény pedig nagyon sokat jelent neki.

Az már csak plusz pont, amiért rá képes úgy nézni, ahogy néha Jaehyunra szeretne, de nem tud.

Tetszik neki a fiú, de nem meri nagyon álmokba ringatni magát vele kapcsolatban, ugyanis pár hónap múlva ő kikerül, Tenről pedig még nem tud túl sokat.

Esélytelennek tűnik a helyzet, mégsem képes teljesen megszabadulni a gondolattól, miszerint "mi lenne, ha...".